Színházi távcső
Egy elegáns színházi távcsővel, a mai napokban is élményt jelent az előadás, még a hátsó sorokból is.
A színházi előadásokat már a 18. század elején is távcsővel a kezükben látogatták az emberek. Igaz, ezek még "egyszemes" kis teleszkópok voltak, melyek csak a megjelenésükben különböztek a „nagy testvértől”.
Az első kétoptikás próbálkozások a 19. század elején történtek, mikoris két "egyszemes" távcsőből létrehoztak egyetlen eszközt, de mivel az optikákat külön-külön kellett fókuszálni, nagyon kényelmetlenek voltak.
1825-ben Pierre Lemiere feltalálta a középső fókusz-állító kereket, amely finomította az eszköz megjelenését és megszületett a ma is ismert színházi távcső. Az optikai kialakításán még kellett javítani, de a külső megjelenése a mai napig szinte változatlan maradt.
A képen egy francia stílusú színházi látcső látható a 20. század elejéről (saját)

Egy 1890 körüli francia látcső reklám, amely a nagyító hatást próbálja érzékeltetni.
Az 50-es években megjelentek az olcsóbb és kompaktabb, összecsukható látcsővek. Ezek egyszerű kivitelezésben, minden féle "sikimiki" nélkül kerültek piacra és árban már mindenki számára elérhetők voltak, ezáltal egyre sűrűbben tűntek fel az operában, színházban és sport rendezvényeken.
A képen, egy japán, 25x kristály lencsés, ARROW távcső látható. (saját)